Várunk

A szemük, emberi szem farkaskoponyában, a vízre emlékeztet: mint a víz tiszta kéksége, úgy tükrözi a tavaszi eget, az esőben habzó patak barnáját, a nyári tó zöldjét, amikor az algák virágozni kezdenek, a hótól elfojtott folyó szürkéjét. Akkoriban csak Sam sárga szeme figyelt engem az esőáztatta nyírfák közül, de most az egész falka tekintetének súlya rám nehezedik. A tudott dolgok súlya, a kimondatlanoké.