Ulysses

Az 1922-ben megjelent "Ulysses" történetének helyszíne Írország fővárosa, Dublin, a cselekmény időpontja 1904. május tizenhatodika, csütörtök, időtartama tehát mindössze egyetlen nap. Ezen az egy napon, ebben az ír kisvárosi nagyvárosban különleges esemény, világszenzáció nem történt. James Joyce azonban ebben az egyetlen napba az emberi élet, az ember-arcú világ teljességét próbálta belesűríteni. A mű alapképlete homéroszi: Leopold Bloom, dublini kispolgár egyetlen napi kalandjai ókori hőse, Odüsszeusz vándorútjának különböző állomásaira rímelnek. Hősi kísérlet: egy hősi lehetőségeitől megfosztott világban tévelygő-sodródó ellen-hős a homéroszi előd babérjai után kapkod - öntudatlanul, a kivülálló-résztvevő, kiábrándult-együttérző író és krónikás akarata szerint. A modern polgári regény lehetőségeinek végső határait kikezdő James Joyce "Ulyssese" merészségében és következetességében szinte példa nélkül álló mű a XX. század irodalomtörténetében. Totális kudarc? A modern regény diadala? Nyilván egyik sem. Ha a modern világ igazi totalitásának megörökítése Bloom egyetlen napjában nem is sikerült Joyce-nak, hiszen erre az írói alapállás már eleve alkalmatlannak bizonyult - a kísérlet mégis lenyűgöző s több is, mint kísérlet: nagy mű, amely ellentmondásaival és eredményeivel szinte az egész század irodalmát befolyásolta, választásra kényszerítette. "Az Ulysses, mint maga a szerző mondja: minden. Tragédia, regény, szatíra, komédia, eposz, filozófia. Szintézis. Az egész világ a maga rendezett rendszertelenségében, vagy rendszertelen rendezettségében, felbontva, összefoltozva, ahogy egy hétköznapi ember agyán átcsurog; felidéz átélt, olvasott, hallott gondolatokat és képzeteket, aztán eltűnik, de nem nyomtalanul, mert újra feltűnik, mint szín vagy részlet, vagy ha szín és részlet volt, mint mozgató erő vagy központi probléma." - (Hamvas Béla, 1930). "Joyce-nak az egész világon igen nagy tekintélye volt, mint sok mindenkinek, akit senki sem ért meg, de senki sem meri bevallani. Ha valaki intellektuális körökben megkockáztatta kifogásait, lenéző mosolyok fogadták. Most már meghalt; halottakról vagy jót, vagy semmit. Most már talán sohasem szabad bevallani, hogy blöff volt az egész." - (Szerb Antal, 1941). "Noha Joyce megszállottja a reklám-közhelyekből, handlékból és szirupos érzelgésből összeragadt Dublin városának, érdeklődése mégis egyetemes: az egész világ, az egész és örök ember érdekli, nem egyetlen osztály, vagy egyetlen korszak. Teljesen különbözik a századforduló naturalizmusától abban is, hogy műve tele van forma-játékkal: minden fejezet más és más kompozíciós ötlettel dolgozik: van dráma és van egy szuszra leírt belső monológ, van viktoriánus-érzelmes stílus-paródia, és van egy óriás katekizmus műve realitás-tartalma így sokkal, de sokkal inkább érvényesül, mintha egyenletes regényformába öntötte volna." - (Szentkuthy Miklós, 1947). "Joyce művében az európai kultúra abban a pillanatban látható, amikor irtózatos robajjal hullik, omlik szerteszét, s csak a törmelékek, a romok utalnak arra, hogy mindez valaha, ha egyáltalán, egységes egészként működött. Thomas Mann a zárt forma, James Joyce a nyitott forma apostola. Thomas Mann a hit mitikusa, s ezért olyan komoly, James Joyce a hitetlenség mitikusa, s ezért olyan derűs." - (Nádas Péter, 1978/2000). "Ő akkor semmihez se kapcsolódva hirtelen azt mondta: Tudod, mit szerzek, András fiam? A magas ember fölvonta magát. No? Egy hatalmas James Joyce képet. És aztán úgy, ahogy Marci úr a bajuszt mutatja: Vumm! Az egész szobafalra!" - (Esterházy Péter, 1979). Az új magyar kiadás szövegében is új: Szentkuthy Miklós fordítását a Magyar James Joyce Műhely tagjai, Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, és Szolláth Dávid dolgozták át. Az utószót Kappanyos András írta. Egy évtizednyi, tudományos háttérkutatásokkal egybekötött fordítói műhelymunka eredményeként született meg a huszadik századi világirodalom klasszikusának, James Joyce Ulyssesének újrafordítása. A hatalmas munkát több szempont tette szükségessé, miként Kappanyos András utószavában rámutat. Részben maga a mű ma már egészen más helyet foglal el a nemzetközi kánonban, mint Gáspár Endre 1947-es, majd Szentkuthy Miklós 1974-es fordításakor, részben azonban megváltozott a fordításirodalom elvárásrendszere, és megváltozott az irodalmi szövegek olvasásmódja is. Mindenekelőtt pedig Szentkuthy széles körben elterjedt, a magyar kanonizációhoz jelentősen hozzájáruló fordításának - jóllehet zseniális, ám nem ritkán értelemzavaró, mára több helyen elavult szlenget és nonszenszeket használó - túlzásai tették szükségessé az újrafordítást. A nagyközönséget célzó, jegyzeteket mellőző új magyar Ulysses azonban nagyban támaszkodik Szentkuthy szövegére, de a mai Joyce-kutatások és a modern fordításelmélet követelményeinek megfelelően jobban igazodik a mű szövegvilágához és struktúrájához. A küllemében is igényes, vaskos kötetnek ott a helye a mű korábbi magyar fordításai mellett