Metropolisz

"Joh Fredersen hátraperdült. Rámeredt az alakra, aki előtte állt, merev szemekkel, melyek megüvegesedtek. Ez a lény egy nő, semmi kétség. Ámbár nő volt, de nem ember. Mintha kristályból lett volna a teste, melyen keresztül a csontok ezüstösen világítottak. Hideg áradt az üveges bőrből, vértelen volt. A lény az elszántság, majdnem a dac mozdulatával tartotta szép kezét mellére szorítva, mely nem mozdult. Arca nem volt. A koponyája tar, orr, ajak, halánték csak jelzés. A szem - mintha lehunyt szemhéjra festették volna -, egy csöndes őrület kifejezésével meredt a már nem is lélegző férfira. - Légy udvarias, szép Paródiám - szólt a távoli hang. - Köszöntsd Joh Fredersent, a nagy Metropolisz urát!..."