Keleti front, nyugati fogság a magyar honvédség a második világháborúban és azután, 1941-1946

Hetvenöt ​éve annak, hogy 'valahol Oroszországban" csaknem odaveszett egy teljes magyar hadsereg. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg eredményes utóvédharcai és a szovjet vezetési hibái miatt a teljes megsemmisülés ugyan nem következett be, a személyi és anyagi veszteségek így is hatalmasak voltak. Közel 50 ezer elesettről, majd ugyanennyi sebesültről és 28 ezer hadifogolyról emlékezünk meg több mint negyedévszázada minden év január 12-én. A Don menti arcvonal 1943. januári áttörésének eseményeit és a bekerítéssel fenyegetett honvédalakulatok sorsát számos történeti szakmunkában, szépirodalmi alkotásban, filmen dolgozták fel. Ám a keleti hadszíntér mögöttes területein zajló eseményekkel, amelyeknek brutalitása sokszor felülmúlta a harci cselekmények borzalmait, csupán egy évtizede kezdtek el foglalkozni történészeink és hadtörténészeink. A Keleti front, nyugati fogság című kötet éppen a 2. hadsereg megszálló és az arcvonal mögötti más tevékenységét dolgozza fel. Legfőbb forrásai - a magyar királyi honvédség fennmaradt korabeli hadiokmányain kívül - a 'doni poklot" átélt katonák és munkaszolgálatosok harctéri naplói és visszaemlékezései, illetve az 1945 utáni népbírósági peranyagok voltak. Ezek fontos adalékul szolgálhatnak, hogyan zajlottak le a 2. hadsereg és egy magyar megszálló zászlóalj partizánellenes vállalkozásai, a magyar katonák miféleképpen vélekedtek a megszállt orosz és ukrán területek háborús állapotairól és lakosságáról, miként működött a magyar katonai közigazgatás a Don mögötti területen, hogyan torkollott tragédiába a keleti hadszíntérre kivezényelt magyar munkaszolgálatosok sorsa, milyenek voltak a frontkatonák hétköznapjai az arcvonalban, és hogyan tartották a kapcsolatot az otthoniakkal. Az utolsó tanulmány pedig a második világháborút követően nyugati hadifogságba esett magyar katonák sorsát mutatja be. SZABÓ PÉTER (1959) hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos főmunkatársa. Kutatási területe: a magyar királyi honvédség részvétele a második világháborúban, kiváltképp a 2. hadsereg 1942-1943. évi keleti hadszíntéri tragédiája. MTA doktori címét 2004-ben szerezte. Szabó Péter hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos főmunkatársának legújabb kötete olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyeket eddig kevésbé tárgyalt a hazai hadtörténetírás. A kiadványban három tanulmány kapott helyet (eredetileg 2004 és 2014 között jelentek meg, a Hadtörténeti Közlemények hasábjain, ill. egy tanulmánykötetben), s a szerző a fennmaradt korabeli hadi okmányokon kívül a magyar királyi 2. honvéd hadsereg katonáinak és munkaszolgálatosainak harctéri naplóira és visszaemlékezéseire támaszkodik. Az első írás a magyar honvédség keleti hadszíntéren viselt szerepét mutatja be: a megszálló alakulatok tevékenységét az ukrán és orosz területeken, a partizánháború sajátosságait, a 2. hadsereg alakulatainak részvételét a partizánalakulatok felszámolásában, a fronthétköznapokat, a honvédek és hozzátartozóik közötti kapcsolattartást, s a visszavonulást. A második rész a Don-kanyarba vezényelt munkaszolgálatosokról szól: bemutatja a munkaszolgálat jellegét, rendszerét és szervezetét, a munkásszázadok igénybevételét, a sorsának javítására tett erőfeszítéseket, a halálos ítéleteket, atrocitásokat és növekvő veszteségeket. A harmadik tanulmány a második világháború végén nyugati hadifogságba esett magyar katonák sorsát és kálváriáját mutatja be, külön vizsgálva az amerikai, a francia és az angol táborok világát, s a szerző összefoglalja a hazatérés körülményeit is. A kötetet jegyzetek, az említett katonai és polgári személyek néhány soros bemutatása, forrás- és irodalomjegyzék, valamint névmutató zárja