Jól fésült mennydörgés összegyűjtött novellák

'Hat- ​vagy hétéves lehettem, amikor írni kezdtem. Klasszikus spanyol szerzőket igyekeztem utánozni, például Miguel de Cervantest. Összeállítottam elég hitvány angolsággal egy görög mitológiai kézikönyvfélét, nyilvánvalóan Lempriére-től puskáztam. Talán ez volt az első irodalmi kalandom. Az első elbeszélésem egy Cervantes stílusában írt, meglehetősen badar írás volt, amolyan régimódi szerelmes történet, La visera fatal (A végzetes sisak) volt a címe. Iskolai füzetekbe, szép betűkkel írtam le ezeket a szövegeket. Apám sosem avatkozott közbe. Azt akarta, hogy kövessem csak el a magam hibáit; egyszer pedig ezt mondta: »A gyerekek nevelik a szülőket, nem fordítva.« Talán kilencéves lehettem, amikor lefordítottam spanyolra Oscar Wilde-tól A boldog herceget, amit kiadott egy Buenos Aires-i napilap, az El País. Szerzőként csak »Jorge Borges« volt megadva, így az emberek természetesen apám fordításának vélték.' A Jól fésült mennydörgés különleges kötet; először olvashatók benne Jorge Luis Borges összegyűjtött novellái, az azokhoz készült, különböző kiadásokban megjelent elő- és utószavakkal; valamint szerző önéletírása, melyet a The New Yorker hasábjain, 1970-ben publikált. A világhírű argentin író magyarul legteljesebb novellagyűjteménye a mágikus realizmus példatára lehet. Borges egész életművének alapproblémája, hogy az ember sorsa vastörvényekkel elrendelt és visszafordíthatatlan. Hatévesen kezdett – Cervantes hatására – írni, húszévesen kezdett publikálni, és már pályája korai szakaszában fölfigyeltek arra a vonására, ahogyan az idő és a valóság határait térképezte föl, olyan visszatérő szimbólumok segítségével, mint a tükör, a labirintus, a térkép, a könyvtár.*** E gyűjteményes kötet megjelenésük időrendjében tartalmazza elbeszéléskötetei anyagát. Az aljasság világtörténete (1935) darabjait az író még „barokkos prózagyakorlatoknak” nevezi, amelyek a világirodalom újraolvasása nyomán születtek, újraértelmezve Cervantes, Chesterton, Emanuel Swedenborg munkáit vagy éppen Az Ezeregyéjszaka meséit. Mint maga mondta: „egy félénk ember felelőtlen játékai ezek az írások, aki nem mer elbeszéléseket írni, és mások történeteinek (...) hamisítgatásaiban és kiforgatásában leli kedvét.” E kötet egyetlen eredetinek elismert darabja a Férfi a rózsaszín utcasarkon, amely egy külvárosi történet. Nagyhatású könyvei voltak a Fikciók (1944) és az Alef (1949), amelyek a tudományos-fantasztikus irodalom felé történő elmozdulását jelezték, ugyanakkor van bennük krimi (Az elágazó ösvények kertje), szimbolista írásmű (A babilóniai sorsjáték) és egészen valószerűtlen történet (Körkörös romok), miközben a sorsválasztás drámáját is megfogalmazta (Pierre Ménard, a Don Quijote szerzője). Itt jelent meg valóságos eseményt földolgozó kisprózája (A harcos és a rabnő története) és egész novellaírói munkásságát esszenciálisan tükröző darabja (A bábeli könyvtár) „Hat- ​vagy hétéves lehettem, amikor írni kezdtem. Klasszikus spanyol szerzőket igyekeztem utánozni, például Miguel de Cervantest. Összeállítottam elég hitvány angolsággal egy görög mitológiai kézikönyvfélét, nyilvánvalóan Lempriére-től puskáztam. Talán ez volt az első irodalmi kalandom. Az első elbeszélésem egy Cervantes stílusában írt, meglehetősen badar írás volt, amolyan régimódi szerelmes történet, La visera fatal (A végzetes sisak) volt a címe. Iskolai füzetekbe, szép betűkkel írtam le ezeket a szövegeket. Apám sosem avatkozott közbe. Azt akarta, hogy kövessem csak el a magam hibáit; egyszer pedig ezt mondta: »A gyerekek nevelik a szülőket, nem fordítva.« Talán kilencéves lehettem, amikor lefordítottam spanyolra Oscar Wilde-tól A boldog herceget, amit kiadott egy Buenos Aires-i napilap, az El País. Szerzőként csak »Jorge Borges« volt megadva, így az emberek természetesen apám fordításának vélték.” A Jól fésült mennydörgés különleges kötet; először olvashatók benne Jorge Luis Borges összegyűjtött novellái, az azokhoz készült, különböző kiadásokban megjelent elő- és utószavakkal; valamint szerző önéletírása, melyet a The New Yorker hasábjain, 1970-ben publikált. argentin szerző,Jeruzsálem-díj,magyar nyelvű,novella A Brodie jelentés (1970) az író által „egyszerűnek” mondott novellák gyűjteménye, ezek a darabok valahogy mégis magukban hordozzák az univerzum összetettségét. Borges mindig azt vallotta, hogy novellái olyanok, mint Az Ezeregyéjszaka meséi, nem tanítani vagy rábeszélni akarnak, hanem szórakoztatni és megindítani. E kötete művei nagyrészt a realizmus jegyében születtek, kivéve a címadó történetet, amelynek alapja a Gulliver-motívum. A Homokkönyv (1975) első novellája is világirodalmi eredőjű, mert a Doppelgänger-motívumra épül (A másik); ebben a könyvében bukkan föl ritkán megjelenített témája, a szerelem (Ulrica), valamint néhány, fabulákra emlékeztető darab is helyet kapott e könyvében (A Kongresszus). E mostani gyűjteményes kötet záró darabja az Önéletrajzi jegyzetek (1970) című autobiográfia, amelyben Borges a származásától kezdve az írás megszületésének dátumáig tekintett vissza életére és munkásságára, amely utóbbi fő jellemzőjének maga is a metaforikusságot, a parabolikusságot tartotta. Az összegyűjtött novellák kötete minden nagyobb szépirodalmi gyűjteményben, világirodalmi állományrészben helyet kaphat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"