Elefántház

Én vonzódom a nehéz sorsú emberekhez. Lehetséges, hogy ez az eredendő vonzalom 'visszajelzése' a saját sorsomnak is. A föladhatatlan célok izgattak mindig. Ahol a vereség átmeneti csak, a kudarc a tűrőképesség próbája. Így jutottam el a pszichológiához, ami az írás felnőtt testvére lett a számomra. Mindkettő önveszélyes feladat, s naponta kényszerül bizonyítani létének szükségességét. A támaszt kereső ember közvetlen közelsége a pszichológust a felelősség 'mindenoldalú' vállalására kötelezi. Csak így érvényesülhet 'az ember védelme', amit szolgál. Járulékos haszon a sorsok és problémák sokfélesége, az a társadalmi közeg, amivel permanens kapcsolatba kerül. A regény élményanyagát is - nagyrészt - ennek köszönhetem. Ez nem jelenti azt, hogy az Elefántház minden helyszínével, a teljes történetet megjelenítő személyekkel mint pszichológus találkoztam. Foglalkozásomnak inkább a megélt idők jelenségeinek értékelő elrendezésében volt szerepe, funkciója. A szándék, az indíttatás 'nemesedett' általa. És a megújulásigény, ami a személyes és közösségi lét fejlődésének, fejlesztésének alapelve. Így látja ezt az író és a pszichológus, egymástól elválaszthatatlanul. És éppen ezért az Elefántház az én felelősségem regénye, ami most az olvasóhoz kerül.