وبلاگ بلیان

Az együttes

معرفی کتاب «Az együttes» نوشتهٔ Dániel Anna، منتشرشده توسط نشر Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó در سال 1983. این کتاب در فرمت pdf، زبان hu ارائه شده است. «Az együttes» در دستهٔ بدون دسته‌بندی قرار دارد.

Dániel Anna előző regényével, a Karambollal elnyerte a nemzetközi gyermekirodalmi Gorkij-díjat, majd 1983-ban József Attila-díjat kapott. Most megint csak olyan fiatalokat állít elibénk, akik már ott tiblábolnak a felnőtté válás küszöbén. És sérülékenyen, konfliktusokkal küzdve állnak ott. Hol a szülői szeretet hiányzik nekik, hol a túlzsúfoltság gyűlölteti meg velük az otthont, hol az elvált szülők felelőtlen vagy tragikusan megingott élete dúlja fel őket. És megvan nekik egymással is a maguk baja. Mielőtt azonban a többnyire nehezen viselhető, keserves tapasztalatok magányos elégedetlenekké formálnák őket, valamelyiküknek eszébe jut, hogy csináljanak együtt egy színjátszó csoportot, és mutassák be az életüket, az életet a maguk szemszögéből, a maguk tapasztalatai alapján. Hogy milyen nehézségek leküzdésével tudják tervüket megvalósítani, és hogy a megvalósítás mit változtat rajtuk, erről szól a nem mindennapi őszinteséggel megírt, feszülten érdekes regény, melyben a fiatal olvasók, de a felnőttek is gyakran magukra ismerhetnek.
دانلود کتاب Az együttes